Naponta 50 000 Rapala készül egyedül a finnországi központi gyárban, Vääksyben, a világ 30 országában 300 horgász teszteli folyamatosan az új gyártmányokat, s hogy hányan horgásznak vele ...az nem számolható. A Rapala meghódította a világot.
Ma Magyarországon sokan ugyanarra gondolnak ha kiejtik azt a szót, hogy wobbler. Sokaknak még mindig a Rapala jelenti ugyanazt.

A kishal születése.
Ül egy ember kis csónakjában a Päijänne tavon, (egyike a legnagyobb finnországi tavaknak; hossza 130, szélessége 30 km., területe 1576 km2, amibol 253 esik a szigetekre (Killosalmi, Jutinsalo stb.). DK-i részében van a lefolyása, a Kalkis, a Ruotsolainen-tóba, amelynek lefolyása, a Kymi-jokki, a Finn-öbölbe ömlik.) nap mint nap, s míg kivetett hálójába várja a zsákmányt, a halak különleges világát figyeli az áttetszõ vízben. A táplálék megszerzéséért való küzdelem számolatlan órák szemlélõdésének tárgya lett, mígnem rájött arra, hogy a nagy hal egyáltalán nem véletlenül választja ki prédájául a fürge cselle csapatból éppen azt, amelyikre ráront. Van valami annak az egynek a mozgásában, ami bekapására ingerli a csukát. S ez az egy mindig a csapat "leggyengébb láncszeme". Ez a felfedezés adott ötletet Lauri Rapalának, a halászdinasztiából származó favágónak, akinek hobbija lett a fafaragás, szenvedélye és megélhetése a halászat. Harmincegx évesen, 1936-ban készítette el az elsõ halacskát, az õsrapalát fenyõfakéregbõl, amelyet a sajtról leszedett sztaniolpapírral vont be, s a nagyobb hasonlóság kedvéért töltõtollal festett rá pikkelyeket. 1936 nyarán próbálgatta a Päijäanne-n pálcára kötött spárgán úsztatva mûhalait. A siker frenetikus volt. A zsákmányra vadászó ragadozók, csukák, süllõk ízletes falatra epekedve vették rá magukat nagy vehemensen a sérült kishal mozgását tökéletesen utánzó, három darab hármashoroggal felszerelt faragványra.
A mester nem csinált titkot találmányából, a csodacsalinak hamarosan híre ment, Lauri pedig egyre többféle mûhalat faragott halászkunyhójában. Ritkán, talán nem is fordult addig még elõ, hogy egy horgászfelszerelés ilyen rövid idõ alatt messzi földeken ennyire népszerû lett.
1949-ben alapította Lauri Rapala Vääksyben a gyárat. Nyolc évvel késõbb fiával, Eskoval, Ensioval és Ristoval, a cég mostani vezetõivel társult, s egyre újabb és újabb termékkel bõvítették a skálát. A Rapalák elterjedésének töntõ lépést adott az, hogy Lauri az ötvenes évek közepén több utazást tett az Egyesült Államokba, s az ott élõ finn horgászhonfitársaival megismertette mûhalacskáit. Megszerettetni már nem is kellett Minnesotában a finn kolónia a látványos horgászsikerek mellett márcsak hazafias felbuzdulásból is büszke lett a Rapalával - innen terjedt el világszerte a Rapala elnevezés.
Nagy lökést adott a népszerûségnek a LIFE magazin híres cikke, amely 1962-ben jelent meg. A véletlen is besegített: a tengeren túl éppen ekkor jelentek meg az elsõ könnyûsúllyú pergetõbotok s a monofil zsinórok - amelyekre tökéletesen alkalmas volt az új mûcsali. A halacskák ekkor már az Ecuador-ból származó könnyû balsafából készültek, éppúgy mint manapság. 1981-ben Írországban, Invering-ben is üzemet létesítettek (ezt már Lauri 1974-ben bekövetkezett halála után)
Lauri Rapala egy dologhoz következetesen ragaszkodott: többéves kísérletezések után kialakított új modellek minden egyes darabját az alapmûveletek után egyedileg festik, szerelik fel Mustad horoggal. Tesztelõkádban úsztatva próbálnak ki s állítanak- igazítanak be Vääksyben ma is minden egyes darabot. Naponta ötvenezret. S amelyik nem úgy úszik, mint a tervezõasztalon megálmodott többi társa, könyörtelenül a szemétkosárba kerül.