Nézzük a villantózást, a twisterezést és a wobblerezést. A körforgó és támolygó villantókkal való pergetõ módszer lényege: a vízben vonuló kishalat utánzó mûcsalival, annak állandó kihajításával és bevontatásával, igyekszünk rávágásra bírni a ragadozó halat, esetünkben a süllõt. E mûveletek sora szüntelen mozgást kíván, ezért valódi sportteljesítmény. Mivel kevés menetfelszerelést igényel, nagy területek átfésülését teszi lehetõvé, - miközben mi keressük a halat, nem pedig fordítva.
A villantót oldalról vagy fej feletti dobással, kisebb távolságra, kar alatti dobással, úgynevezett pöccintéssel vetjük be. A pontos dobás érdekében sokat kell gyakorolni, fõleg ha „látott" rablásra szeretnénk célozni. Egyebekben a ragadozó vélt helyére dobunk, mégpedig legyezõszerûen pásztázva be egy adott területet. Partról vagy csónakból egyaránt eredményesen pergethetünik, ha óvatosak vagyunik. Azt már mondtam, hogy a süllõzés nem társasjáték, hát a pergetés pláne nem az! Elég egy követ vízbe rúgni vagy a csónakban dobbantani, és már mehetünk is arrébb. A bedobást követõen a villantó vezetését elõbb a víz felszíne közelében ajánlatos megkezdeni. Ha próbálkozásaink eredménytelenek, egyre mélyebb rétegeket horgásszuk meg. A villantó vontatási mélységét egyebek között a bot megfelelõ szinten való tartásával is szabályozhatjuk. Felemelt botvéggel a felszínközeli vízrétegben vontathatjuk villantónikat. Ha a mélyebb rétegekben szeretnénk pergetni, akkor egyre lejjebb engedjük a botvéget. Természetesen a szinttartásnak vannak egyéb lehetõségei is, például, ha nehezebb villantót kapcsolunk fel vagy ha lassabban, illetve gyorsabb ütemben tekerjük peremorsónik iarját. A botvég emelgetésével és
süllyesztgetésével, illetve a peremorsó hajtókarjának váltakozó ütemû tekerésével élethûbbé tehetjük mûcsalink mozgását. Aikadálymentes terepen ne is nagyon keressük a süllõt, sõt, kifejezetten keresni kell az aiadókat az eredményesség érdeikében, mégha azt egy-két villantónk is bánja.
Felmerülhet annak a kérdése, hogy a körforgókat avagy a támolygó villantókat részesítsük elõnyben. Válaszom: mind a két típust ki kell próbálni, majd a süllõ döntésre viszi a dolgot. Mégis, ha a csukázásra inkább a támolygókat lehetne ajánlani, a süllõre talán fogósabbak a körforgó villantók. További kérdés, hogy a fényesen csillogó vagy a mattként szerénykedõ villantókat részesítsük-e elõnyben. Nagyon fontos kérdés! Erõs napfényben, tiszta, áttetszõ vízben kerüljük a fényes villantók használatát, mert riasztóan hatnak. Ilyenkor a kevésbé csillogó illetve kifejezetten a matt mûcsalikat vessük be. Az opálos, zavarosodó vízben, vagy borult, ködös idõben, és szürkületben felkínálhatjuk a legfényesebbre varázsolt kanalainkat is. A fényesítést, polírozást komolyan gondoltam. Van is mindig nálam fémtisztító paszta, meg valami rongy, amivel
kellõ fényt varázsolhatok a megzöldült rezekre. A süllõ kapása ritikán éles rávágás, inkább csak a körforgó villantókra -általában akadásszerû ránehezedés. Akár ez, akár az, azonnal be kell vágnunk, s aztán vagy megindul, ha hal van rajta, - vagy rázhatjuk a medret. Ha elakadtunk, a kövek közül általában simán ki tudjuk ügyeskedni villantónikat, óvatos pöccintgetésekkel, de még fában sem reménytelen a helyzetünk. Jó nagy hasat kell adni a zsinórnak, s éles, rövid pöccintésekkel, majd azt követõen azonnali igen rövid emeléssel próbálkozhatunk. Szerencsésebb esetben, - ha nem be akadtunk valamibe - a sikeres bevágást követõen megkezdõdhet horgászatunk igazi gyönyörûsége, a nemes ellenfél kifárasztása. A süllõ az akasztás pillanatában azonnal fejjel lefelé igyekszik fordulni, és valami akadóba menekül. Ezt a jellegzetes, szakaszos húzások jelzik. Ha ez nem sikerül neki, csaknem biztos, hogy mi nyertünk, - hacsak nem valami termetes példányról van szó. A kisebb süllõ viszonylag könnyedén feltornázható a mélybõl, s ha egyszer megpipáltattuk, meg is adja magát.

Twisterezés, streamerezés:
Szándékosan hagytam el a „pergetés" szócskát, mert e mûfaj szinte teljesen eltér a klasszikus pergetéstõl. Talán inkább a tapogatáshoz áll a legközelebb. Végül nem is a „besorolása" az érdekes, hanem a fogóssága. Ez az igazi lényeg! Mindkét mûcsalitípus jellemzõje, hogy a horogszár vége ólomfejjel egészül ki, amellyel az önsúlyukat adják meg a gyártó cégeik. A twisterek további tartozéka még az elasztikus mûanyagfarok, ami lehet egyágú vagy kétágú (az utóbbi az úgynevezett békaalak, míg az elõbbi inkább halformára emlékeztet). A streamerek (hallegyeik) halivadékra emléikeztetõ, különféle halakat utánzó, nagyméretû speciális légykötésben folytatódnak. Mûködtetésüket illetõen a twisterek és streamerek szinte azonosak, ezért a továbbiakban mindkét mucsalitípus akciójával együtt célszerû foglalkozni. A hallegyekrõl még annyit, hogy igen jelentõs szerepük van a téli horgászatban is. Egyébként mindikét mûcsali az USA-ból származik, ahol igen eredményesen használják a sügérfélék, különösen pedig a fekete sügér horgászatára.
Twisterezés és streamerezés akciója.
A kiválasztott mûcsalinak életet kell adni, hogy fogós legyen. Ennek technikája: bedobás a süllõtanyára, megvárjuk míg a mûcsali feneket ér, majd lassan, egyfolytában emeljük egy jó méternyit, ezután botunkkal kivárunk, amíg a mûcsali, kényszerpályáján
haladva, ismét fenéket nem ér. Ezt a mozgássorozatot mindaddig ismételjük, amíg a mûcsali elénk nem érkezik, amit zsinórunk függõleges helyzete egyértelmûen jelez. Törekedni kell a lassú de folyamatos emelésre és a süllyedésig való kitartásra mert csak ebben az esetben lebeg a twister farka, illetve csak ekkor bukdácsol a hallégy úgy,hogy felkeltse a közelben ölálkodó süllõ figyelmét. Erõsebb folyásban nehezebb, akár 15 grammos twistert is felakaszthatunk , sekélyebb áramlásban viszont könnyebb mûcsalit kell használni. Ennél az akciónál célszerû legyezõalakban átfésülni a terepet, ami csónakból könnyebb. Az elakadt készség kiszabadítására egyébként a fentebb már megismert manõvereket alánlom. Van azonban még egy lehetoség. A fõzsinórra huzalólomból „koszorút" fonunk, s egy jó erõs segédzsinórral leküldjük azt a mélybe, hogy kikoppinthassa a fába vagy köbe szorult „férget", - Mindezzel összefüggésben ajánlom, hogyha leirt módon nincs kapásunk, próbálkozzunk meg a hagyományos tapogatás mozdulataival is. A kapás twisterezésnél és streamerezésnél is inkább
rávágásszerû, mint ránehezedés. Tapasztalatból javaslom, ne reflexszerûen vágjunk be, várjunk ki 1-2 másodpercet, különben a táplálékszerûen lágy mûanyagot befaló süllõ szájába beleszakad a farok, de a horog kívül marad.

Wobblerezés
Az úszó helyzetbõl bevontatásra mérsékelten merülõ egytestû süllözõ wobbler fogóssága nagy frekvenciájú remegésének köszönhetõ. Külön ólmozás nélkül azonban csak sötétszürkülettõl válik süllõ-falattá. Javasolt bevontatási intenzitása változatosan mérsékelt legyen. A kapás az elakadásszerûségnél kissé éllénkebb ránehezedés, amelynek észlelésekor viszont már reflexszeruen kell bevágni, akár többször is, hogy jól üljön a horog a süllõ csontos, kemény pofájában, E wobblertípusok mérsékelt merülésük következtében szinte sohasem találkoznak akadóval, így életfogytig tartó darabjai kelléktárunknak.
-- A merülésbõl bevontatásra mérsékelten mélyre törõ CD jelzésû wobblerek igen hasznosak a napközbeni süllõzés során, mivel merülõ jellegüknél fogva a kívánt mélységben, tehát a süllõ fenékközeli tartózkodási helye fölött kezdik meg akciójukat.
Óvatosan kell ezeket bevontatni! Kezdõknek nem ajánlom ezt a típust, mert nagyon leakadós. Itt a kapás jellege azonos az elõbbi esettel. - A süllõzésre alkalmas színkombinációjú kétrészes, úszásból bevontatásra mérsékelten mélyre törõ wobblerekkel napszálltától a hajnali derengésig érdemes horgászni. Nagyon óvatosan, lassú ütemben kell bevontatni ezeket is. Kiváló rezgéskeltésük folytán igen fogósak. Elakadhatatlanok. A támadó süllõ oly vehemensen veti rá magát, hogy szinte meglepi a
gyanútlan horgászt, és míre bevágna, - a süllõ már saját magát akasztotta meg. Összetett rezgéskeltése folytán (kétrészes!) napközben is szívesen használom.
Ilyenkor azonban 1,5 méterre ütköztetve, külön 70-80 cm hosszú elõkére kötött, kellõ mértékû huzalólommal leküldöm a mély, padmalyos mederbe sülõt fogni. Tapogatásszerû, tehát szakaszos bevontatással, de akár letett bottal is várhatom - például egy J-9 S wobblerrel - eképpen a fogast, ha elég húzós ahhoz a viz, vagy a wobblert kellõen mûködésbe hozza. Uszó wobblerrel egyébként, kis dobássál is, hosszü partoldalt fésülhetünk át, ha a víz sodrával elengedjük, amíg zsinórral bírjuk. Ezután megkezdõdhet a „távbevontatás". A CDJ jelzésû wobblerek jellemzõje, hogy merülésbõl bevontatásra, a kissé ferde L alakú terelõlemezük folytán, alig süllyedõ szinten lehet velük a kívánt mélységet meghorgászni. Használatuknak különösen az éjszakai órákban van jelentõsége, amikor a süllõ váltakozó szinten támad, tehát be kell cserkészni. Erre
kiválóan alkalmas darabok a CDJ-9 GFR és a CDJ-9 SFC. A CDJ típusokkal az elakadás veszélye csak akkor fenyeget, ha kiálló faágak vagy más meredezõ akadók között wobblerezünk. Akkor bizony hamar elvész a 2000-3000 forint körüli érték, habár az ólomkoszorús-segédzsinóros kiszabadítási manõverrel itt is lehetnek esélyeink. Ennél az akciónál egyébként a kapás erõteljes rávágásként jelentkezik, s há a bevágást követõen felvisít orsónk fékje, joggal gyaníthatjuk, hogy harcsa viccelt meg bennünket, - imádják ugyanis a GRF-eket !
A Shad-Rap wobblerek SR típusai az igazán mély vízben való süllõzés mûcsalijai. A Rapala-cég javaslata szerint akár lassan, akár pedig gyorsabb ütemben, eredményesen vontathatjuk be, fénékközelbe érve azonban idõrõl-idõre szabadjára kell engedni, hogy
úszó tulajdonsága folytán kissé felemelkedhessen. Azután folytatódhat a további bevontatás, elengedés, - és így tovább. A kapás általában erõteljes rávágás lesz. Kisebb változataival, így az SR-5 SD-vel, kõrézsûk nem túl mély vizét horgászhatjuk le, - egészen a sötétszürkületig. Akkor azonban át kell adnunk a terepet az SSR jelzésû Shad-Rap wobblereknek, CW színösszetételben, -amelyek bevontatásra mérsékelten mélyre törõek. A Fat-Rap wobblerek lényegüket tekintve ugyanúgy mûködnek, mint a Shad-Rapok. Kicsiny méretük és köpcösségük ellenére azonban jóval nagyobb a dobótömegük. Ezekbõl az 5 cm-es 11 g, a 7 cm-es 14 g, míg a hasonló méretû Shad-Rap-oké csak 8 g, illetve 9 g tömegû mindössze. Az SFR Fat-Rap wobblerek merülnek bevontatásra a legcsekélyebb mértékben, tehát akkor lehet szerepük a süllõhorgászatban, amikor„ látott hallá"válik a felszínen garázdálkodó tüskéshátú ragadozó. Bármilyen bevontatási ütem mellett igen fogós mûcsalik!

fel